0

1

2

Kluger Zoltán - fotográfus

Silló Sándor- 2018-02-08

A szerencse a legjobb szerkesztő. Mikor megszületett az ötlet, hogy 70 magyar történettel köszöntsük a 70 éves Izraelt, átnéztük a témákat, van-e dátumhoz köthető közöttük. Az első cikk megjelenési napjára – mára – egy születésnapost sorsolt a szerencse.

Kluger Zoltán fotográfus ma lenne 120 éves.

Kapóra jött ez a dátum a sorozat indításához. Írtunk már róla és írtak mások is, többen is. Egy olyan emberről van szó, aki az államalapítás előtti és utáni évtizedek dokumentátoraként hatalmas életművet hagyott Izraelre. Képei nemcsak az ő portréját illusztrálják, hanem felbukkannak majd sorozatunk későbbi darabjaiban is. Következzen a születésnapos Kluger Zoltán, a születésnapos Izrael születésének képeivel.

Egy nővér gondozásba veszi az egyik bevándorló gyermekét az atliti befogadóközpontban

1896. február 8-án Kecskeméten született. Apja Kugler Bernát, anyja Weisz Emilia volt. 1914-től 1916-ig légifotósként szolgált az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében. Feleségét Sárának hívták, 1925-ben kisfia született. 1928-tól Berlinben élt, ahol von Szigethy nevű üzlettársával fotóriporterként dolgozott különböző újságok számára. Itt ismerkedett meg Nachman Shifrinnel (1893–1984), aki újságíró, az európai zsidó közlemények szerkesztője volt, valamint az egyik legnagyobb berlini fotóügynökség tulajdonosa.

1933 októberében, amikor a nácik hatalomra kerülésével lehetetlenné vált, hogy zsidók a hirdetés és a fényképezés területén dolgozzanak, Kluger Palesztinába utazott, és úgy döntött, hogy itt marad. Novemberben bevándorolt az országba Shifrin is, és Tel-Avivban megalapították a The Orient Press Photo Companyt.

Huszonöt éven át jó barátságban közösen vezették az újságoknak és a hivataloknak fényképeket szolgáltató vállalkozást. Együtt járták az országot, Kluger fotózott, Shifrin gondoskodott a megrendelésekről, a képek továbbításáról, az összes ügyes-bajos dolgot intézte. Ez idő tájt egyedülállónak számított ez a vállalkozás.

„Még nem voltak modern, illusztrált cikkek Palesztináról. Palesztinában korlátlanok a lehetőségek, csak néhány példa: vajon a nemzetközi sajtó betekinthetett-e valaha az új közösségi települések (kvuca) életébe? Látták-e már a zsidó földműves reggeltől estig tartó munkáját? Ismeri-e a világ a halucok hősiességét? De elég csak annyit mondanom, hogy a képek terjesztésével a turizmus is fellendül, és ez további lehetőségeket tartogat. Így jutottunk különböző országokból érkező megrendelésekhez.” (Nachman Shifrin, 1933)

A legfőbb megrendelőik a két fő cionista szervezet, a The Foundation Fund (Keren Hayesod) és a The Jewish National Fund (Keren Kayemet LeIsrael) voltak.

Óvodás gyerekek játszanak a homokban egy szikomorfa alatt Tel-Avivban, 1933. június

Az elkötelezettség és a művészi önmegvalósítás tusája jellemezte Kluger Zoltán munkáját ezekben az években.

„Hiteles felvételeket szeretett volna készíteni, cselekményeket, problémákat fotózni, de kenyéradói mosolyt követeltek tőle. Leo Hermann ezt ismételte: »Nekem halucok kellenek, fotózzatok, és ne pazaroljátok a filmet, nincs rá fedezetünk.« Megfulladok – szokta mondani Kluger –, meg fogok így halni. Nem haladok. Nem tudok a világ fényképészeivel lépést tartani. A halucok itt maláriában pusztulnak el, nyomorban élnek, állandóan fáradtak és levertek, nekem meg állandó mosollyal az arcukon kell őket lefényképeznem. Elegem van a nevető halucok fotóiból.” (Nachman Shifrin, Interjú, 1970)

De a megrendelt fotók elkészültek. A mosolygós arcok, a lendületes csapatok képei beégtek az izraeli köztudatba, mint az államalapítás előtti évtized ikonjai. A fényképeket mindenki ismerte, a fényképészt szinte senki. A háború után sok fotós érkezett. 1948 után már komoly konkurenciája volt a hőskor maroknyi fényképész csapatának. Az új fiúk friss spontaneitása háttérbe szorította Kluger szakmai tökélyre törekvő stílusát. A kenyérharcban egyre jobban lemaradt. Kluger évtizedek óta irigyelte a vele együtt induló magyar fényképész kortársait, Robert Capát, Halász–Brassaït, André Kertészt, Moholy-Nagyot, Munkácsi Martint, akik addigra mind világhírűek lettek, s úgy érezte, Izraelben elzáródott előle a világ.

„Anyagi nehézségekkel küzdött, a kétségbeesés határán állt. Egyetlen fiát, Pault 1951-ben az izraeli légierő kiküldte az amerikai légierő műszaki továbbképzésére, és nem tért vissza hazájába. Az állam fennállásának tizedik évfordulóját fotóalbumok és fényképkiadványok egész sorával ünnepelte az izraeli fotóművészet. Az Orient Press Photo Company fejléces levélpapírján megjelent két szerény sor, de nem sokkal később el is tűnt onnan: »1933–1958 főfotós C. Kluger«. Ebben az esztendőben a fotóügynökség eredeti formájában meg is szűnt. Kluger Zoltán és felesége 1958 áprilisában kivándorolt Amerikába. New Yorkban Kluger fotós szaküzletet nyitott lakhelye közelében, a második sugárúton, ahol a magyar bevándorlók zöme élt. Fényképezőgépek, filmek eladásából, a vevőknek nyújtott tanácsadásból tartotta el magát” – írja Kluger életrajzában Guy Raz.

Egy zsidó fiú arab barátjával lovagol egy szamáron, Saron síkság, 1934

Ha tetszett az írás, támogasd az Izrael70 projektet.

Hivatalos Támogatónk:

0

1

2

Hivatalos támogatók:
Médiapartner: